| ZSOLNALITVA VÁRA A meredek, sziklás Cibulník dombon található 635 m tengerszint feletti magasságban, Zsolnalitva (Lietava) és Litvaszinye (Lietavská Svinná) községek között. Kiterjedését tekintve Szlovákia második legnagyobb váráról van szó, melyet annak idején bevehetetlennek tartottak. 1241-ben épült mint közigazgatási és katonai székhely. A zsolnalitvai vár Fehér vár néven is ismert volt. Többször is gazdát cserélt, tulajdonosai közé tartozott pl.: Zsigmond király, Kinizsi Pál, Szapolyai nemzetség, Kosztka Miklós - cseh nemes és Szapolyai zsoldosa, Sadzivoj - lengyel nemes valamint a Thurzó család.
A 16. század elején a várat Kosztka Miklós kapta meg, aki több átalakítást is végzett rajta. Az 1698-as évből származó bejegyzések azonban azt mutatják, hogy a várat abban az időben már senki nem lakta. Csupán az irattár maradt meg. Thurzó Imre halála után a vár tulajdonjoga megoszlott az örökösök között, akik egy ideig közösen gondoskodtak róla. A 18. század felétől Zsolnalitva vára üresen maradt és senki nem viselte gondját.
A vár falai máig állnak, a várhegyről és magáról a romról is gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Ez a masszív középkori erődítmény fontos szerepet játszott Északnyugat Szlovákia történelmében. A Rajec-völgy széles környéke a zsolnalitvai vár uralma alá tartozott, amely 35 községet jelentett. A vár első ismert tulajdonosa Csák Máté volt, később királyi tulajdonba került. 1770 után viszont már senki nem viselte gondját a várnak és így az fokozatosan pusztulásba ment.
Napjainkban a vár a környékre nyíló szép kilátással várja az idelátogatókat. A vár falaiban máig megőrződtek az ablaknyílások, bejáratok és sok lőrés is. Rajecfürdőből a zöld jelzéssel ellátott turistaúton juthatunk el ide 2,5 órán át tartó túra után. |
|
|
|